Hazánkban 2021-ben tizenegyedik alkalommal rendezik meg a Házasság hetét, ami február 7-14-ig tart. Ebből az alkalomból február 13-án, szombaton az esti szentmise keretében megáldjuk a házaspárokat.

Február 11-e a betegek világnapja. Így február 14-én, a vasárnap esti szentmisén a betegek kenetének közösségi kiszolgáltatását biztosítjuk (abban az esetben, ha az egyházmegyétől külön utasítás nem érkezik). A szentség bármilyen korosztálynak kiszolgáltatható, de 60 éves kor felett évente is felvehető, aminek feltétele a szentgyónás.

Február 13-án, 17 órai kezdéssel tartjuk Fatimai engesztelésünket.

Február 2. (kedd) Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepe, e napon megáldjuk a hívek által hozott gyertyákat.

Február 3. (szerda) Szent Balázs ünnepe, ezen a napon, valamint szombaton és vasárnap balázsáldásban részesítjük a kedves híveket.

Február 5. elsőpéntek. E nap a szokott módon zajlik. Reggel 8 órakor szentségkitétel, majd egész napos szentségimádás lesz. Este negyed 6 órától közös szentségimádás, majd 6 órakor szentmisével zárul napunk. Kérjük a kedves híveket, akik tudnak vállalni egy órát a hátul kihelyezett táblán iratkozzanak fel! Köszönjük.

A horvátországi földrengéskárosultak javára plébániánkról 290.340 Ft-ot tudtunk az egyházmegye felé továbbítani, ebből templomunkban 184.140 Ft gyűlt össze. Köszönjük adományaikat.

Január 16-án Dr. Székely János püspökatya lektori szolgálatra avat fel jelölteket, plébániánkról is van egy jelölt, Pusztai Antal. Isten áldását kérjük szolgálatára.
    
Január 17-24-ig imahét lesz a Krisztus-hívők egységéért, aminek témája „Maradjatok meg szeretetemben, és sok gyümölcsöt teremjetek”. Imádkozzunk erre a szándékra!

Szeretettel várjuk azoknak a jegyespároknak a jelentkezését, akik erre az évre tervezik házasságkötésüket. A jegyesoktatás várhatóan február közepén fog kezdődni.

A horvátországi földrengés kapcsán egyházmegyénk erre a hétvégére gyűjtést szervez, amibe plébániánk is bekapcsolódik. A hátul kihelyezett dobozban helyezhetők el pénzadományok. Köszönjük támogatásukat.

Január 15. Szent Arnold Janssen az Isteni Ige Társaságának, azaz a Verbita Rend alapítójának ünnepe. Tiszteletére templomunkban három napos imaórát tartunk a következő időpontok alapján:

Január 13. 17:15 Fatimai engesztelés
18:00 Szentmise
Január 14. 17:15 Szentségimádás
18:00 Szentmise
Január 15. 17:15 Szentségimádás
18:00 Szentmise

Január 17-én, vasárnap lesz templomunk szentségimádási napja. A szentségkitétel a fél 10-es szentmise után lesz. Este negyed 6-tól közös szentórát tartunk, és a 6 órakor kezdődő szentmisével zárjuk a napunkat. Aki tud vállalni egy órát, kérjük hátul a kihelyezett táblán iratkozzon fel!

A temetői templomban elkészült a padfűtés. Hálásan köszönjük a pákai plébános atyának, aki a fűtőtesteket adományozta és Márffy Dezső kántorunknak, aki mindezeket felszerelte.

Január 6. (szerda) Urunk Megjelenése (Vízkereszt) ünnepe, e napon a szentmisét 18 órakor tartjuk.
 
Vízkereszt ünnepe alkalmából megszenteljük a házakat, amennyiben ezt valaki szeretné, jelentkezzen a hivatalban, vagy a sekrestyében!

James testvérnek lejárt nálunk a szolgálati ideje, amit ezután Körömben fog folytatni. Örülünk, hogy itt volt velünk és megköszönjük az itt végzett szolgálatát.

December 31-én az esti szentmise keretében hálát adva, „Te Deum-ot” énekelve megköszönjük az elmúlt év kegyelmeit.

Január 1-én, Újév napján, Szűz Mária Isten Anyja ünnepén vasárnapi miserendet tartunk. E nap elsőpéntek is, melyen egész napos szentségimádást tartunk. A 9.30 órakor kezdődő szentmisét követően szentségkitétel, majd 17.15 órától közös szentségimádás, 18 órakor szentmise, utána titokcsere lesz. Kérjük a kedves híveket, hogy a hátul kihelyezett táblán iratkozzanak fel, akik tudnak egy órát vállalni! Köszönjük.

Köszönjük mindazok segítségét és támogatását, akik a karácsonyi díszítésben segítségünkre voltak vagy bármilyen módon segítettek a készületekben,  köszönjük az erdészetnek a karácsonyfákat. Köszönjük a kedves híveknek a hozott adományaikat, amiket a rászorulóknak kioszthattunk.