Adventi időben a hajnali (roráte) szentmisék, hétfőtől csütörtökig reggel 6 órakor kezdődnek. A pénteki napok a szokásos módon zajlanak. Adventi napokban este 8 órakor rövid online elmélkedésre hívjuk a kedves híveket.
December 4. elsőpéntek. Egész napos szentségimádást tartunk. E napon városunkat ajánljuk fel, imádkozva különösen a járvány megszűnéséért, a betegek gyógyulásáért és személyes szándékainkért. Ezen a napon kérjük a kedves híveket, hogy az oltár elé kihelyezett kosárba tegyék bele az előre írt személyes szándékaikat!
A nap menetrendje a szokott módon zajlik, reggel 8 órakor szentség kitétel, este negyed 6 órától közös Szentségimádás, 6 órakor szentmise, majd titokcsere lesz.
Kérjük a kedves híveket, hogy a hátul kihelyezett táblán szentségimádási órákra iratkozzanak fel, akik tudnak vállalni egy órát! Köszönjük.
A hátul kihelyezett kosárba a rászorulók javára tartós élelmiszert gyűjtünk. Kérjük a kedves híveket, hogy aki teheti, adományával támogassa kezdeményezésünket! Köszönünk minden felajánlást.
November 29. Advent első vasárnapja.
December elejére tervezett lelkigyakorlatunk jelen helyzet miatt elmarad, amit majd más formában próbálunk pótolni.
Adventi időben a hajnali (roráte) szentmisék, hétfőtől csütörtökig reggel 6 órakor kezdődnek. A pénteki napok a szokásos módon zajlanak.
A hátul kihelyezett kosárba a rászorulók javára tartós élelmiszert gyűjtünk. Kérjük a kedves híveket, hogy aki teheti adományával támogassa kezdeményezésünket. Köszönünk minden felajánlást.
A mai persely adományt a karitász javára továbbítjuk.
Jövő évi miseszándékok írathatók az irodában
Mivel egyre több a megbetegedés, ezért szükséges, hogy még fokozottabban figyeljünk a fertőzés veszélyének csökkentésére. Ezért kérjük a kedves híveket, hogy CSAK A ZÖLD SZALAGGAL KIJELÖLT HELYEKET FOGLALJÁK EL!
Nyomatékosan kérjük, hogy a templomban mindenki viselje a maszkot! Ha valaki a betegség jeleit érzi magán, ne jöjjön el addig a templomba, amíg ezek el nem múlnak!
Továbbra is imádkozzunk a betegekért, az orvosokért és az ápolókért, és segítsük azokat, akik a járvány miatt súlyos anyagi gondokkal küzdenek!
November 21-én, Krisztus Király előestéjén a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus titkársága világméretű szentségimádásra hív bennünket, amelyhez mi is áhítattal csatlakozunk. Ezért a templomunkban 17 órakor, szentmise előtt szentségimádást tartunk.
Fatimai engesztelésünket 13-án, pénteken este 5 órakor tartjuk.
Jövő évi miseszándékok írathatók az irodában.
Mivel egyre több a megbetegedés, ezért szükséges, hogy még fokozottabban figyeljünk a fertőzés veszélyének csökkentésére. Nyomatékosan kérjük, hogy a templomban mindenki viselje a maszkot, (kivéve természetesen a miséző papot, a kántort és a felolvasókat). Ha valaki a betegség jeleit érzi magán, ne jöjjön el addig a templomba, amíg ezek el nem múlnak. Továbbra is imádkozzunk a betegekért, az orvosokért és az ápolókért, és segítsük azokat, akik a járvány miatt súlyos anyagi gondokkal küzdenek.
Ma missziók vasárnapja van. Imádkozzunk a misszionáriusokért és az Egyház missziójáért!
Október 20-án, kedden, Szent Vendel ünnepén a szentmise a temetői templomban lesz este 6 órakor.
Október 25-én óraállítás lesz, így az esti szentmisék már este 6 órakor kezdődnek.
November 1-én, Mindenszentek napján délután lesz a síremlékek megszentelése. Akik szeretnék megszenteltetni a temetőben a síremlékeket, kérjük, hogy jelezzék a sekrestyében vagy az irodában október 30-ig!
November 2. halottak napja, imádkozzunk elhunytjainkért és látogassuk a temetőket!
A novemberi Adoremusok a sekrestyében átvehetőek.
Október hónap a rózsafüzér hónapja, minden szentmise előtt fél órával rózsafüzért imádkozunk.
Október 13-án, kedden fatimai engesztelést tartunk, ezért a szentmise este 7 órakor lesz, előtte 6 órától imaórát tartunk.
Október 18-án, azaz a jövő vasárnap a fél 10-es szentmisét Kostecki András atya, a magyar domonkosok elöljárója mutatja be. András atya idén ünnepli pappá szentelésének 25. évfordulóját, ebből az alkalomból mutatja be ezüst miséjét.
Október 18-án, vasárnap gyűjtés lesz a missziók javára.
Október 20-án, kedden, Szent Vendel ünnepén a szentmise a temetői templomban lesz este 6 órakor.
Október 25-én óraállítás lesz, így az esti szentmisék már este 6 órakor kezdődnek.
