Orgona

A templom első orgonája 1747-ben épült, amit elvittek, mikor Vasvár orgonát kapott Szombathelyről. Az orgona 1686-ban készült a szombathelyi Szent Domonkos templomban. 1888-ban Vasvárnak ajándékozták. 1918-ban a homlokzat sípjait hadicélra rekvirálták (elvitték) 1920–21-ben Barabás István tervei szerint 28 változatúra bővítették a világháborúban elesett hősök emlékére.

1977–79-ben Virágh Endre orgonaművész tervei alapján 53 regiszteres három manuálosra bővítették. A város 700 éves évfordulójára készült el. A községi tanácsjelentős összeggel támogatta az átalakítását. Jubileumi ünnep alkalmából nagyszabású orgonakoncertet adtak.

templomi orgona


A Szombathelyi Egyházmegye templomai közül ez a hangszer a legnagyobb.

A legnagyobb sípja 5 méter, a legkisebb 6 milliméter. Összesen 3000 sípja van. Szombathely egyetlen orgona műemléke.


Toronyóra

1892-ben készült Körmenden. 1894 vízkeresztjekor került a templomba, nagy értéket képvisel, a város tulajdona. Az egyház vállalta mindenkori felhúzását, s azt is, hogy az óra folyamatosan működjön.


Harangok

Nagy harang – 1894-ben Szűz Mária tiszteletére készült 1200 kilogramm.

Közép harang – 1926-ban Szent József tiszteletére, 600 kilogramm.

Kis harang – Szent Mihály tiszteletére, 300 kilogramm

Kettő harangot a háborúban elvittek.


Temetői templom harangjai

Nagy harang: 500 kilogramm Szent Flórián tiszteletére készült 1924-ben. Kis harang: 120 kg 1924-ben készült. A középső harangot a háborúban elvitték.


Szentkúti Kápolna harangja

Rózsafüzér Királynője tiszteletére készült 1924-ben. Súlya 50 kg. Az elvitt harangok üres helye ma is emlékeztet a háborúra.


  • Magyar Katolikus Egyház
  • Szombathelyi Egyházmegye
  • Isteni Ige Társasága
  • Szent Imre Missziósház és Verbita Központ
  • Mária Rádió
  • Magyar Kurír
  • Nagy Gáspár Kulturális Központ