Hálásan köszönjük a verbita kispapok nevelésére szánt adományaikat, az összegyűlt 150.000 Ft-ot át is adtuk a héten.

Január 22-én hétfőn rendezik meg az egészségügyi dolgozók találkozóját Körmenden a Színházban és a Szent Erzsébet templomban. Kezdés 16.30.

Január 24-én szerdán 16.30-kor találkozik újra a Missziós Imaközösség.
Ugyanezen a napon 18 órakor ökumenikus imaóra kezdődik Püspökmolnáriban az evangélikus imaházban az Ökumenikus imahét keretében.

Január 29-én hétfőn a szentmise este lesz, Freinademetz Szent József ünnepe miatt.

Február 3-án szombaton várják a plébániák és a katolikus iskolák ministránsait egy egyházmegyei találkozóra, Zalaegerszegre, a Mindszenty iskola sportcsarnokába. Részletek a plakáton.

2024 első negyedévében szeretettel hívjuk az egyházmegye híveit, hogy közösen imádkozzunk az életért Dr. Székely János megyéspüspök atya gondolataival. Fogadjuk a Meg nem született gyermek szobrát is az Egyházmegye plébániáin. Részletek a plakáton. A szobor február 7 és 13. között lesz Vasváron.

Február 21-25. között Ne félj, nem ítéllek el címmel magzatvesztők számára lesz lelkigyakorlat Szombathelyen. Részletek a mellékelt plakáton.
Mindenkit hívunk programjainkra és a közös imára!

A Győri Szemináriumban nyitott hétvégét szerveznek, amelyre szeretettel várják a papi hivatást érző, valamint a papság iránt érdeklődő 15 és 35 év közötti férfiakat. Időpontja: 2024. február 23-25. (péntek-vasárnap), helyszíne a Brenner János Hittudományi Főiskola (9021 Győr, Káptalandomb 7.)
A regisztrációval kapcsolatos információk a Főiskola honlapján (www.bjhf.hu) érhetők el. Jelentkezési határidő 2024. február 10. Továbbiak a plakáton.

A jegyesoktatásra való jelentkezés határideje 2024. január 31-e.

Heti ünnepeink: hétfőn Szent Vince diakónus és vértanú emléknapja, szerdán Szalézi Szent Ferenc püspök és egyháztanító emléknapja, csütörtökön Szent Pál apostol megtérésének (Pál fordulása) ünnepe, pénteken Szent Timóteus és Szent Titusz püspökök emléknapja, szombaton Merici Szent Angéla szűz emléknapja, vasárnap pedig véget ér az Imahét a keresztények egységéért

A verbita szerzetesrend országos rendi káptalant tart, az ülések hétfőtől kezdődnek. Kérjük a kedves híveket, imádkozzanak, hogy Istennek tetsző döntések szülessenek. Hálásan köszönjük.

Január 17-én szerdán egész napos szentségimádást tartunk Vasváron. A nap a szokott módon zajlik. Reggel 8 órakor szentségkitétel, este negyed 6-tól közös szentségimádás, 18 órakor szentmise. Kérjük a kedves híveket, akik tudják egy-egy óráig őrizni az Oltáriszentséget, iratkozzanak fel hátul a táblán. Köszönjük.
Ugyanezen a napon 19 órakor kezdődik a templomban a szokásos dicsőítés, ami online is követhető lesz. Buzdítjuk a híveket a részvételre.

Január 19-én pénteken a szentmise után találkozik újra a Szent József férfikör.

Január 20-án szombaton délután fél 4-kor kezdődik az elsőáldozók szüleinek felkészítése a plébánia közösségi termében. Szeretettel várjuk őket.

Február 3-án szombaton várják a plébániák és a katolikus iskolák ministránsait egy egyházmegyei találkozóra, Zalaegerszegre, a Mindszenty iskola sportcsarnokába. Alsó tagozattól egyetemig minden ministránst várnak. Meleg ebédet mindenki ingyenesen kap. A programra kérjük, hogy minden résztvevő hozzon magával ülőpárnát és benti tornacipőt. A sportcsarnokban nem lehet utcai cipőben lenni. Részletek a plakáton.

2024 első negyedévében a Szombathelyi Egyházmegyében különös hangsúllyal szeretnénk imádkozni és tanúságot tenni az élet értékéről. Szeretettel hívjuk az egyházmegye híveit, hogy közösen imádkozzunk az életért Dr. Székely János megyéspüspök atya gondolataival. Fogadjuk a Meg nem született gyermek szobrát is az Egyházmegye plébániáin. Részletek a plakáton. A szobor fogadása január 15-én, hétfőn 18 órakor püspöki szentmise keretében történik a szombathelyi Székesegyházban és február 7 és 13. között lesz Vasváron.

Február 21-25. között Ne félj, nem ítéllek el címmel magzatvesztők számára lesz lelkigyakorlat Szombathelyen. Részletek a mellékelt plakáton.
Mindenkit hívunk programjainkra és a közös imára!

A Győri Szemináriumban nyitott hétvégét szerveznek, amelyre szeretettel várják a papi hivatást érző, valamint a papság iránt érdeklődő 15 és 35 év közötti férfiakat. Időpontja: 2024. február 23-25. (péntek-vasárnap), helyszíne a Brenner János Hittudományi Főiskola (9021 Győr, Káptalandomb 7.)
A regisztrációval kapcsolatos információk a Főiskola honlapján (www.bjhf.hu) érhetők el. Jelentkezési határidő 2024. február 10. Továbbiak a plakáton.

Házszentelésre egész januárban van lehetőség, jelentkezni a plébániahivatalban vagy a sekrestyében lehet.

A jegyesoktatásra való jelentkezés határideje 2024. január 31-e.

Heti ünnepeink: hétfőn Remete Szent Pál emléknapja, szerdán Szent Antal apát emléknapja, csütörtökön Árpád-házi Szent Margit szűz ünnepe, szombaton Szent Fábián pápa és vértanú emléknapja, Szent Sebestyén vértanú emléknapja, Boldog Özséb áldozópap emléknapja, vasárnap Isten igéjének vasárnapja, ekkor kezdődik a január 28-ig tartó Imahét a keresztények egységéért

heti hirdetések

Január 10-én szerdán délután fél 5-kor találkozik újra a Missziós imaközösség.

Január 12-én pénteken a szentmise előtt nem lesz szentségimádás, hanem a szentmise után kezdődik a gitáros szentségimádás Julio atyával, amire várjuk a leendő elsőáldozókat, a leendő bérmálkozókat és családjaikat is.

Január 13-án szombaton Fatimai engesztelő imaórát tartunk a szentmise előtt, 17 órától.

Január 20-án szombaton délután fél 4-kor kezdődik az elsőáldozók szüleinek felkészítése. Szeretettel várjuk őket.

Házszentelésre egész januárban van lehetőség, jelentkezni a plébániahivatalban vagy a sekrestyében lehet.

A jegyesoktatásra való jelentkezés határideje 2024. január 31-e.

Heti ünnepünk: szombaton Szent Hiláriusz püspök és egyháztanító emléknapja

heti hirdetés

Januártól szerdánként reggel helyett este lesznek a szentmisék. A többi napokon a szentmisék időpontja változatlan.

Januártól újra perselyezni fogunk a hétvégi és az ünnepi szentmiséken. Előre is köszönjük adományaikat, a plébániának nagy szüksége van a támogatásukra.

Január 3-án szerdán 19 órakor kezdődik a szokásos dicsőítés, ami ezen a napon csak online lesz követhető. Buzdítjuk a híveket a részvételre.

Január 5-én elsőpénteken a nap a szokott módon zajlik. Reggel 8 órakor szentségkitétel, majd egész napos szentségimádás lesz. Este negyed 6 órától közös szentségimádás, 18 órakor szentmise. Kérjük a kedves híveket, akik tudják egy-egy óráig őrizni az Oltáriszentséget, iratkozzanak fel hátul a táblán. Köszönjük. Szentmise után titokcsere lesz a Rózsafüzér Társulat tagjainak.

Házszentelésre egész januárban van lehetőség, jelentkezni a plébániahivatalban vagy a sekrestyében lehet.

A jegyesoktatásra való jelentkezés határideje 2024. január 31-e.

A Misszió Tours utazási iroda zarándoklatot hirdet Fatimába 2024. márciusában, ahol a lelki vezető Fransis atya lesz. Jelentkezési határidő január 4. Részletek a plakáton.

Heti ünnepeink: hétfőn Szűz Mária Isten Anyja (Újév) főünnepe – ez parancsolt ünnep!, egyúttal a Béke világnapja, kedden Nagy Szent Vazul és Nazianzi Szent Gergely, püspökök és egyháztanítók emléknapja, szombaton Urunk megjelenése (Vízkereszt) főünnepe – ez parancsolt ünnep!, vasárnap Urunk megkeresztelkedésének ünnepe

heti hirdetés

December 18-án hétfőn szeretettel várjuk az iskolás gyermekeket, fiatalokat a hajnali szentmisére. Utána közösen reggelizünk majd a plébánián, játszani is fogunk, aztán elkísérjük a gyermekeket, fiatalokat az iskolába. Kérjük a kedves szülőket, segítsék a tervünk megvalósulását azzal, hogy eljönnek a szentmisékre a gyermekekkel együtt! Köszönjük.

December 19-én kedden a megbeszéltek szerint találkozik újra a Szent József Férfikör.

December 20-án szerdán 19 órakor kezdődik a templomban a szokásos dicsőítés, ami online is követhető lesz. Buzdítjuk a híveket a részvételre.

December 22-én pénteken a szentmise előtt nem lesz szentségimádás, hanem a szentmise után kezdődik a gitáros szentségimádás Julio atyával, amire várjuk a leendő elsőáldozókat, a leendő bérmálkozókat és családjaikat is.

December 24-én vasárnap 16 órakor kezdődik templomunkban a pásztorjáték, szeretettel várunk mindenkit.
Ezen a napon a szentmisék Vasváron 9:30-kor és éjfélkor kezdődnek.

December 25-én hétfőn lesz Urunk születésének főünnepe, ami parancsolt ünnep. A szentmisék:
•    Alsóújlakon 8 órakor,
•    Gyanógeregyében 9:30 órakor
•    Vasváron 9:30-kor és 18 órakor,
•    Püspökmolnáriban és Rábahídvégen pedig 11 órakor kezdődnek.
December 26-án kedden ugyanebben a rendben mondjuk a szentmiséket.

Már vesszük fel a jövő évi miseszándékokat a hivatalban, továbbá várjuk a házasulandók jelentkezését a februárban induló jegyesoktatásra.

Adventben is nyílik lehetőség a jótéteményre, kosarakat helyeztünk el hátul az adományoknak. Elsősorban tartós élelmiszerre van szüksége a város rászoruló családjainak. Hálásan köszönjük.

heti hirdetés

Advent idején a hajnali (rorate) szentmisék hétfőtől csütörtökig reggel 6 órakor kezdődnek. A pénteki napok a megszokott módon zajlanak.

December 4-én, 11-én és 18-án hétfőn szeretettel várjuk az iskolás gyermekeket, fiatalokat a hajnali szentmisékre. Utána közösen reggelizünk majd a plébánián, játszani is fogunk, aztán elkísérjük a gyermekeket, fiatalokat az iskolába. Kérjük a kedves szülőket, segítsék a tervünk megvalósulását azzal, hogy eljönnek a szentmisékre a gyermekekkel együtt! Köszönjük.

December 6-a szerdától vesszük fel a jövő évi miseszándékokat a hivatalban, továbbá várjuk a házasulandók jelentkezését a februárban induló jegyesoktatásra.
Szintén december 6-án szerdán 19 órakor kezdődik a templomban a szokásos dicsőítés, ami online is követhető lesz. Buzdítjuk a híveket a részvételre.

December 9-én szombaton este gitáros szentmise lesz. Ebben a szentmisében tartja Fransis atya a plébániai, adventi lelkigyakorlatunkat. Karácsonyi gyónási lehetőséget biztosítunk a szentmise alatt és igény esetén utána is.

December 16-án szombaton tartjuk a plébánia gyermekkarácsonyát, amire szívesen fogadjuk mind az anyagi, mind a sütemény felajánlásokat. Hálásan köszönjük. Ugyanezen a napon, az esti szentmise keretében ad koncertet templomunkban a Vasvári Városi Kórus és a Kalinkó Népdalkör. Szeretettel hívunk mindenkit.

Adventben is nyílik lehetőség a jótéteményre, kosarakat helyeztünk el hátul az adományoknak. Elsősorban tartós élelmiszerre van szüksége a város rászoruló családjainak. Hálásan köszönjük.

Heti ünnepeink: hétfőn Damaszkuszi Szent János áldozópap és egyháztanító emléknapja, szerdán Szent Miklós püspök emléknapja, csütörtökön Szent Ambrus püspök és egyháztanító emléknapja, pénteken a Boldogságos Szűz Mária szeplőtelen fogantatásának főünnepe, vasárnap advent 2. vasárnapja