"A mennyek országa hasonlít a királyhoz, aki el akarta számoltatni szolgáit. Amikor elkezdte a számadást, eléje állítottak egyet, aki tízezer talentummal tartozott neki. Mivel nem volt miből megfizetnie, megparancsolta, hogy adják el feleségestül, gyerekestül, minden vagyonával együtt, s úgy fizessen. A szolga leborult előtte, és úgy kérte: Légy türelemmel irántam, s mindent megfizetek neked! Az úr megkönyörült a szolgán, szabadon engedte, s adósságát is elengedte. Amikor kiment, a szolga találkozott egy másik szolgával, aki száz dénárral tartozott neki. Megragadta, elkezdte fojtogatni és követelte: Add meg, amivel tartozol! A másik szolga leborulva kérte: Légy türelemmel irántam, s mindent visszafizetek neked! De ő nem engedett, hanem fogta, börtönbe vetette, míg meg nem fizette tartozását. Amikor a többi szolga látta a történteket, igen elszomorodott. Elmentek és jelentették uruknak mind, ami történt. Az úr maga elé hívatta, és így szólt hozzá: Te gonosz szolga! Kérésedre minden adósságodat elengedtem. Nem kellett volna néked is megkönyörülnöd szolgatársadon, ahogy én megkönyörültem rajtad? -Ezzel az úr haragjában átadta a poroszlóknak, míg meg nem fizette mind, amivel tartozott. Így tesz mennyei Atyátok is veletek, ha mindegyitek meg nem bocsát szívből felebarátjának.” (Mt 18,23-35)

Amikor Jézus egyszer a Genezáret tavánál állt, nagy tömeg sereglett köréje, hogy hallgassa az Isten szavát. Jézus látta, hogy a tó partján két bárka vesztegel. A halászok kiszálltak, és a hálóikat mosták. Beszállt hát az egyik bárkába, amelyik Simoné volt, s megkérte, hogy vigye kissé beljebb a parttól. Aztán leült, és a bárkából tanította a népet.

Jézus hív

Kedves hívek, kedves testvérem. Szeretettel köszöntelek az egyházi liturgikus újesztendőben.

Minden évben legalább háromféle naptárt követünk: a hagyományos, a hold, illetve a liturgikus naptárt. Liturgikus naptárunknak három ciklusa van: A, B és C év. 2019 november végén, Krisztus Király ünnepével a C évet zártuk, és most az advent kezdetével egy időben kezdjük az A évet. Advent az az időszak, amikor a keresztények lélekben és cselekedeteikben is készülnek karácsonyra, a mi Urunk Jézus Krisztus születésnapjára. Egyértelmű, hogy a liturgikus év nem más, mint egy útmutató, egy keret: amikor az Úr Jézust befogadjuk, vele együtt járunk, majd megvalljuk Őt, mint életünk királyát. A liturgikus év nem körforgás, hanem spirál, ami egyre közelebb visz minket a mindennapi és vasárnapi szentmiséken keresztül végső célunk, az üdvösségünk felé.