„Az igaz ember ösvénye egyenes, te egyengeted az igaz ember útját.”
(Ézs 26,7)
Húsvét előtt Jézus negyven napos pusztai böjtjére és szenvedésére emlékezünk. Ebben az időszakban hitünk három alappillérére kell különösen odafigyelünk: az adakozásra, az imára és a böjtre. Az egyház azért adja kezünkbe e három eszközt, hogy ezeken keresztül a legjobbat hozza ki belőlünk. És hogy mi a legjobb? Az, hogy igenis képesek vagyunk Istennel kapcsolatba lépni az ima által, képesek vagyunk jót tenni, és képesek vagyunk legyőzni rossz hajlamainkat az önmegtagadás által.
Január 6-án Urunk megjelenése főünnepén, azaz Vízkereszt ünnepén, felmerült bennem az a gondolat, amely talán sokaknál feledésbe merült: a víz vallási jelentőséggel bír. A következő néhány sorban a víz fontosságáról szeretnék röviden írni és elmélkedni a szenteltvíz szerepéről.
„Mária volt, csak egy szép női név: ez másnak csak ennyit jelenthet.
Mária volt, s nekem ennyinél, mert számomra ő volt a kezdet…
Nem tudhatom, a jövő mit hoz elém: tán sok boldog évet, tán magányt, szürkeséget.
Bármi is lesz, mindig megőrzöm én az emlékek között a nevét...”
(Sztevánovity Zorán)
Mária nevét nekünk is meg kell őriznünk lelkünkben...
„Mi ugyanis mindnyájan egy Lélekben egy testté lettünk a keresztséggel” (1 Kor 12,13)
Kedves testvérem!
Szeretettel köszöntelek az új liturgikus esztendőben. Tavaly a „meghívlak szentmisére” felszólítással indultunk az A liturgikus évnek. Benne rejlik Krisztus legnagyobb vágya, hogy minél szorosabb közelségben akar lenni hozzánk, mert nagyon szeret.
Másképpen alakult az év. Azt képzeltük, hogy többen viszontlátjuk majd egymást a templomban, együtt ünnepeljük a legnagyobb szentséget. Ám egyszer csak beköszöntött a járvány és onnantól fogva minden másképpen alakult. Nem csak velünk, hanem az egész világgal is. A Covid-19 lett a főszereplő a hírekben, minden beszélgetésben, hozzá kellett alakítanunk az életünket: programjainkat, az iskolát, hittant, templomi életünket, családi életünket és így tovább.
Ismerjük talán a rövid, ismételgető taizéi dalt: „Várj és ne félj, az Úr jön már! Várj és ne félj, hű szívvel várj!”. Ez a csodálatos ének többször is elhangzik a hittanórákon. Hittanosainkkal elénekeljük, átéljük a dal üzenetét, amely arra int minket, hogy meg kell tanulnunk türelmesnek lenni magunk és mások iránt, arra, hogy gyakoroljuk a várakozás erényét.
Nem véletlen, hogy két fontos eseménnyel kezdjük a novemberi hónapot, Mindenszentek ünnepével és halottak napjával. Ezekben a napokban látható módon ünnepeljük a teljes Egyházat, mely három részből áll: ecclesia militans, az úgynevezett küzdő egyház, amely nem más, mint a földön élő, az üdvösségért még harcolók közössége, az ecclesia patiens vagy a szenvedő egyház, azaz a földi élet küzdelmeit már befejezett, a tisztítótűzben szenvedők közössége és az ecclesia triumphans, a győzelmes egyház, vagyis azok, akik már Isten színe látását élvezik, más szóval a szentek közössége. E három egyház összetartozik.