"A mennyek országa hasonlít a királyhoz, aki el akarta számoltatni szolgáit. Amikor elkezdte a számadást, eléje állítottak egyet, aki tízezer talentummal tartozott neki. Mivel nem volt miből megfizetnie, megparancsolta, hogy adják el feleségestül, gyerekestül, minden vagyonával együtt, s úgy fizessen. A szolga leborult előtte, és úgy kérte: Légy türelemmel irántam, s mindent megfizetek neked! Az úr megkönyörült a szolgán, szabadon engedte, s adósságát is elengedte. Amikor kiment, a szolga találkozott egy másik szolgával, aki száz dénárral tartozott neki. Megragadta, elkezdte fojtogatni és követelte: Add meg, amivel tartozol! A másik szolga leborulva kérte: Légy türelemmel irántam, s mindent visszafizetek neked! De ő nem engedett, hanem fogta, börtönbe vetette, míg meg nem fizette tartozását. Amikor a többi szolga látta a történteket, igen elszomorodott. Elmentek és jelentették uruknak mind, ami történt. Az úr maga elé hívatta, és így szólt hozzá: Te gonosz szolga! Kérésedre minden adósságodat elengedtem. Nem kellett volna néked is megkönyörülnöd szolgatársadon, ahogy én megkönyörültem rajtad? -Ezzel az úr haragjában átadta a poroszlóknak, míg meg nem fizette mind, amivel tartozott. Így tesz mennyei Atyátok is veletek, ha mindegyitek meg nem bocsát szívből felebarátjának.” (Mt 18,23-35)
Kedves testvéreim.
Húsvét előtt, Jézus negyven napos pusztai böjtjére és kínszenvedésére emlékszünk. Ebben az időszakban, hitünk három alappillérére különösen odafigyelünk: az adakozásra, az imára és a böjtre. Az adakozás az ember testvére iránti jóságának megnyilvánulása. Az imádság a lélek fölemelkedése Istenhez. A böjt lelkünk üdvére és Isten dicsőségéért vállalt lemondás, ételről, italról, vagy valami másról. Mind a hármat szeretetből kell végeznünk, és nem azért hogy lássanak az emberek és dicsérjenek miatta, hanem hogy növekedhessünk az alázatban és a szeretetben. Ezekkel erősödik hitünk és reményünk is.
Valójában, a nagyböjt a Mennyei atya irgalmasságáról szól.
Hogy kell igazán megbocsájtani? Te már próbáltad? Hogyan?
Sokakat különleges érzés tölt el, amikor eltávolodik a gyóntatószéktől, egy olyan megmagyarázhatatlan érzés, ami elárulja, milyen az Isten irgalmassága, milyen az Isten megbocsátása. Egyfajta belső békesség és különleges öröm tölt be. Ilyenkor újra képes az ember szeretni, élni és megbocsájtani. Ilyen értelemben igazából az lenne logikus, ahogy mi megtapasztaltuk az Isten irgalmasságát, hasonlóképpen kell viselkednünk mások iránt. Viszont a fenti bibliai példabeszéd napjainkban is sokszor aktuális. Nagyon nehéz elengedni a haragot és a dühöt, pedig amíg ragaszkodunk ezekhez, igazán képtelenek vagyunk boldogok lenni. Akkor vagyunk igazán boldogok, amikor nem vagyunk haragtartóak. Szóval, amikormeg tudunk bocsátani, nem csak másoknak teszünk jót, hanem saját magunknak is, mert onnantól fogva már nem engedjük, hogy a a harag irányítsa életünket. Ahányszor meg tudunk bocsátani másoknak, annyiszor közvetitjük a világnak, milyen irgalmas a mi Istenünk.
Mikor hittél abban, hogy téged megbecsülnek, munkád elismerik, lakást is szereznek,
Mikor verítékig hajszoltad magadat, s később rádöbbentél, hogy kihasználtak…
Ó, „Lélek”, ne csüggedj! Ne ess kétségbe! Nézz fel a magasba, sírd el teremtődnek:
Uram! Megbocsátok az ellenem vétkezőknek... (Tánczos Katalin)
Áldott nagyböjti időszakot kívánok, és meghívlak szentmisére.
Fransis atya