Minden évben szeptember hónapban bibliaolvasásra buzdít minket az anyaszentegyház, ami lehetőségét ad arra, hogy újra fölfedezzük, mit jelent Isten Igéjével táplálkozni. Ha Isten igéjéről van szó, az olvasása nem csak egyszerűen egy átlagos tevékenység, hanem az isteni igével való kapcsolat fejlesztése és egyben az isteni ige megélése is.
Benedek pápa közzétette szinódus utáni Verbum Domini (Isten Szava) buzdítását, mely a Szentírásnak szentelt legfontosabb egyházi dokumentum a II. Vatikáni Zsinat Isteni Kinyilatkoztatás (Dei Verbum) kezdetű dogmatikus konstitúciója óta, melyet 1965-ben hirdettek ki.
A Verbum Domini három fő részre oszlik. Az első rész, melynek címe Verbum Dei («Isten, Aki szól») megmagyarázza a „kinyilatkoztatás Szentháromságban megjelenő dimenzióját”, melyben „az Atyaisten az Ige forrása és eredete”, kinyilatkoztatja magát az emberiség számára. Ez a kinyilatkoztatás Krisztusban teljesedik ki, és az első fejezet feltárja a kapcsolatot az Eucharisztia és a kinyilatkoztatás között. Továbbá a pápa feltárja az ember válaszát az isteni kinyilatkoztatásra: ez az ima. Azután a pápa a Szentírás értelmezéséről szól, az egyházi tanítóhivatal ebben betöltött vezető szerepéről, valamint annak szükségességéről, hogy a fundamentalista és szekularista megközelítés kettős veszélye elkerülendő.
A második rész, a Verbum in Ecclesia («Isten Szava és az Egyház»), kifejti, hogyan marad Isten Szava élő és aktív az Egyház szolgálatában. Ez a fejezet hangsúlyozza az eucharisztia liturgiájának szoros kapcsolatát a Szentírással és a Biblia rendszeres olvasását szorgalmazza. A pápa megjegyzi, hogy a keresztényeket és a zsidókat részben az köti össze, hogy egyformán odaadással használják a Szentírást a vallásgyakorlatukban/istentiszteleteiken.
A harmadik rész, a Verbum Mundo («Isten Szava és a világ»), emlékezteti az olvasót, hogy „a keresztények kötelesek hirdetni Isten Szavát a világban, melyben élnek és dolgoznak.” Benedek pápa ír az Egyház Isten Szavának terjesztésére vonatkozó egyetemes küldetéséről, és annak fontosságáról, hogy a bibliai elveket ki kell vinni a szekuláris világba.
Biztos vagyok abban, hogy minden otthonban van legalább egy Biblia, de lehet, hogy nagyon ritkán vesszük a kezünkbe. A polcon marad a szépirodalmi könyveink között, akár egy átlagos könyv. Pedig sok kincs rejlik benne, mert Isten szól rajta keresztül hozzánk. Ebben a hónapban vegyük a fáradságot és lapozzuk fel a Szentírást, merüljünk el benne és engedjük, hogy Isten Igéje tápláljon minket!
Magung Fransis atya
Kép forrása: congerdesign képe a Pixabay -en.