„Az igaz ember ösvénye egyenes, te egyengeted az igaz ember útját.”
(Ézs 26,7)
Húsvét előtt Jézus negyven napos pusztai böjtjére és szenvedésére emlékezünk. Ebben az időszakban hitünk három alappillérére kell különösen odafigyelünk: az adakozásra, az imára és a böjtre. Az egyház azért adja kezünkbe e három eszközt, hogy ezeken keresztül a legjobbat hozza ki belőlünk. És hogy mi a legjobb? Az, hogy igenis képesek vagyunk Istennel kapcsolatba lépni az ima által, képesek vagyunk jót tenni, és képesek vagyunk legyőzni rossz hajlamainkat az önmegtagadás által.
Idén az egyház egy egyszerű embert állított elénk példaként a meghirdetett Szent József-évben, mely 2020. december 8-tól 2021. december 8-ig tart. Szent József, Mária jegyese, Jézus nevelőapja, a Katolikus Egyház védőszentje immár 150 éve.
„Szerető, gyöngéd apa, engedelmes és befogadó Isten akaratával szemben. Bátran kreatív, munkás, aki mindig árnyékban marad”, Ferenc pápa e szavakkal jellemzi Szent Józsefet Patris corde – Atyai szívvel – kezdetű apostoli levelében. Boldog IX. Piusz pápa 1870. december 8-án írta alá Quemadmodum Deus – kezdetű dekrétumát, mellyel a katolikus egyház védőszentjévé nyilvánította Szent Józsefet.
Józsefről nem sokat ír a Biblia. Máté evangélista egy rövid tőmondatot jegyez csak fel, de ebben benne van minden, ami kifejezi Szent József lényegét: „Igaz ember volt”.
Igen, Szent József, igaz ember volt, aki elfogadta és követte, amit Isten rábízott. Csendesen tesz tanúságot számunkra az engedelmességről. Nem válaszol szóval Isten hívására, hanem egyszerűen felkel és megy. Gondoskodik Máriáról és Jézusról, majd szó nélkül elviszi őket biztonságba, amikor üldözni kezdni Heródes a szent családot.
Az engedelmesség nem könnyű, mert néha azt kéri tőlünk, hogy lépjünk ki a megszokott gondolkodásmódunkból, a kényelemből, a megszokásainkból, saját szabályainkból. Az engedelmesség határokat nem ismerve egyenesen és megkérdőjelezhetetlenül mutat Isten akaratára, és tekintetünket akaratlanul is elfordítja saját terveinktől, ötleteinktől, és nyílegyenesen Isten útjára vezet minket – felülmúlva minden elképzelésünket a lehetetlenről.
Szent Józsefnek is volt saját terve, elképzelése Máriáról, hogy családot alapítanak, biztos kigondolta, hol fognak majd lakni, és tervezgette az életüket, ahogy mi is szoktuk. Aztán megtudta, hogy Mária gyermeket várt, mielőtt még egybekeltek volna, és biztos megrendült benne az egész világ, és elszomorodott, hiszen tervei porba hulltak. Majd az Isten megmutatta az Ő terveit neki, és ő szó nélkül követte. Már nem volt szomorú, már nem kételkedett többé Máriában. Igaz emberként, az akkori törvényeket is figyelmen kívül hagyva cselekedett – hiszen nem vitte Törvényszék elé Máriát, hanem felvállalta az Isteni Gyermeket, és Isten lehetetlen megoldását az emberiség megváltására.
Mi mit vagy kit szoktunk követni, amikor lehetetlen feladatokkal, gondokkal találkozunk? Saját gondolatunkat? Társadalmi szokásokat? Szent József egy más lehetőséget mutat. Nem gondolkodni, hanem elmélkedni, nem agyunkra figyelni, hanem szívünkre. Meghallani szívünk belső hangját, lelkiismeretünk hangját, és azt követni.
Nagyböjt az alkalmas idő arra, hogy hallgassunk a szívünkre. Mennyire vágyunk a csendre, amikor teljes odaadással tudunk figyelni Isten hangjára.
„Az Urat, a ti Isteneteket kövessétek, őt féljétek, az ő parancsolatait tartsátok meg, az ő szavára hallgassatok, őt tiszteljétek, és hozzá ragaszkodjatok!”
(5Móz 13,5)
Imádság Szent Józsefhez
Szent József légy házunk ura, kis családunk pátrónusa.
Egyetértés, hű szeretet egyesítse szíveinket.
Az ég felé mutass utat, gyámolítsd az ellankadtat.
Küzdelmünkben légy segélyünk, erényekben példaképünk.
Átadjuk a ház kulcsait, oltalmazd és védd lakóit.
Zárd ki mindazt, ami káros, ami üdvünkre hátrányos.
Engedd be az isten-áldást, minden jóban gyarapodást.
Ajánlj minket Jézusodnak és szeplőtelen Szűz Arádnak,
hogy családunk kisded háza Názáretnek legyen mása. Amen.
Áldott nagyböjti zarándoklatot kívánok mindenkinek.
Magung Fransis SVD