pünkösd

Tapasztalatból tudjuk, hogy sokkal könnyebb elfogadni a hasonlóságokat, mint a különbségeket. A különbözőségünk azonban gazdaggá tesz, nem pedig elkülönít. Azért vonzódunk egymáshoz, mert nem vagyunk egyformák. Milyen unalmas is lenne, ha mindannyian egyformák lennénk!

Egyházunknak egyik nagy kegyelme a sokszínűség. Amikor egy rendházban voltam Chicagoban, egy alkalommal öten beszélgettünk egy asztal körül. Egy indonéz, egy lengyel, egy vietnami, egy kínai és egy afro-amerikai kispap. Egy kis idő után egyikünk azt mondta: „Nézzétek, mi öt különböző országból jöttünk, és milyen csodálatos, hogy tudunk kommunikálni egymással.”

Nekem ez jelenti a pünkösdöt. Ami Krisztus előtt lehetetlen volt, az most Vele lehetségessé válik. Gondoljuk csak meg, ha nem lennénk keresztények, talán nem találkozhattunk volna a többi testvérünkkel, akik velünk együtt dicsérik Istent a plébániai templomunkban.

Kinek mondhatunk köszönetet ezért a csodáért? Nem másnak, mint a Szentléleknek, akit minden pünkösdkor ünneplünk. Szent Pál figyelmeztet minket arra, hogy senki sem mondhatja magától, hogy „Jézus az Úr”, csak a Szentlélek által. Azt is mondta, hogy a szolgálatok is különfélék, a Lélek azonban ugyanaz. A Szentlélek működése által az egyházunk a mai napig is él a nehézségek ellenére.

Az első pünkösdkor mindenki elcsodálkozott a tanítványokon, mondván: „Hát nem mind galileaiak, akik ott beszélnek? Hogyan hallja hát őket mindegyikünk a saját anyanyelvén? Mi pártusok, médek, elamiták és Mezopotámiának, Júdeának, Kappadóciának, Pontusznak, Ázsiának, Frígiának, Pamfíliának, Egyiptomnak és Líbia Cirene körüli részének lakói, a Rómából való zarándokok, zsidók és prozeliták, krétaiak és arabok: halljuk, hogy a mi nyelvünkön hirdetik Isten nagy tetteit.” Csodálkoztak, és ezt kérdezgették egymástól: „Mi lehet ez?” (ApCsel 2,7-12)

Mi az a közös nyelv, amit mindenki ért? Az első verbita misszionárius, Freinademetz Szent József egyszer azt mondta, „ha nem tudsz beszélni idegen nyelven, beszélj a szeretet nyelvén, biztos mindenki meg fog érteni.” Ez a közös nyelvünk, a szeretet, az egyházunknak alapja. Imádkozzunk, hogy a Szentlélek szálljon le ránk, és megújítsa a szívünket, a családunkat, az egyházunkat, az országunkat és a föld színét!

Magung Fransis SVD