A Szentföld javára 164.150 Ft gyűlt össze, ebből Vasváron 95.275 Ft, amit továbbítottunk is. Hálásan köszönjük adományaikat.
Nagyböjti jócselekedetként a hátul kihelyezett kosárba a rászorulók javára tartós élelmiszert gyűjtünk. Köszönünk minden felajánlást.
Március 28-án nagycsütörtökön 10 órakor kezdődik Szombathelyen a Székesegyházban az olajszentelési szentmise. Buzdítjuk a híveket, hogy vegyenek részt ezen a szentmisén és járuljanak szentáldozáshoz.
Az esti szentmisénk után éjfélig virrasztást tartunk.
– 19:30-tól Julio atya, Gabi néni, ministránsok, elsőáldozók és a bérmálkozók,
– 20:30-tól a Máltai csoport és a fíliák,
– 21:30-tól a Rózsafüzér Társulat tagjai,
– 22:30-tól a Missziós Imacsoport és a Szent József férfikör,
– 23:30-tól Elmer atya és a hozzá csatlakozók őrzik az Oltárisztentséget.
Március 29-én nagypénteken szigorú böjtöt tartsunk, ne feledjük a hústilalmat! Délután 3 órakor járjuk a keresztutat jó idő esetén a Szentkúton, rossz idő esetén a templomban. 5 órától a templomban emlékezünk meg az Úr szenvedéséről
Március 30-án nagyszombaton este 7 órakor kezdődik a húsvéti vigília. A szentmise után feltámadási körmenet lesz a szokott útvonalon. Kérjük a kedves híveket, hogy gyertyát hozzanak magukkal. Ezután áldjuk meg a húsvéti ételeket.
Március 31-én húsvétvasárnap a hajnali óraállítás miatt az esti szentmise már 7 órakor kezdődik. Egyebekben a szentmisék rendje a szokásos. A húsvéti ételeket ezen a napon is megáldjuk.
Április 1-jén húsvéthétfőn az óraállítás miatt az esti szentmise 7 órakor kezdődik, egyebekben a szentmisék rendje a szokásos.
Július 15-18. között Mátraverebély-Szentkútra és a Felvidékre szerveztük a nyári zarándokutat. A részletes programot hamarosan közzétesszük. A zarándoklat ára tartalmazza majd az útiköltséget, a szállást, a napi háromszori étkezést, a belépőjegyek árát, az idegenvezetést és az utasbiztosítást. Jelentkezni 45.000 Ft befizetésével 2024. április 12-ig lehet a plébániahivatalban.
Most hétvégén a Szentföld javára gyűjtünk, köszönjük adományaikat.
Most vasárnap 15 órakor kezdődik az Egyházmegye családos keresztútja Magyarlakon, vezeti Gyöngyös Balázs atya. Gyülekező a templomnál. Az útvonal babakocsival, kisgyerekekkel is jól járható. Szeretettel várnak mindenkit.
Nagyböjti jócselekedetként a hátul kihelyezett kosárba a rászorulók javára tartós élelmiszert gyűjtünk. Köszönünk minden felajánlást.
Következő héten a plébániahivatal zárva tart. Temetéssel kapcsolatban Elmer atya telefonon hívható.
Március 19-én kedden este 7 órakor találkozik újra a Szent József férfikör.
Március 20-án szerdán este 7 órakor kezdődik a templomban a szokásos dicsőítés, ami online is követhető lesz. Buzdítjuk a híveket a részvételre.
Március 21-én csütörtökön az esti szentmise után felnőtt hittanórán vehetünk részt Julio atyával. Szeretettel várjuk az érdeklődőket.
Március 22-én pénteken negyed 6-tól a keresztúti ájtatosságot az Egyházközségi képviselőtestület tagjai vezetik majd.
Március 23-én szombaton délután fél 4-kor folytatjuk az elsőáldozók szüleinek felkészítését. Szeretettel várjuk őket.
Július 15-18. között Mátraverebély-Szentkútra és a Felvidékre szerveztük a nyári zarándokutat. A részletes programot hamarosan közzétesszük. A zarándoklat ára tartalmazza majd az útiköltséget, a szállást, a napi háromszori étkezést, a belépőjegyek árát, az idegenvezetést és az utasbiztosítást. Jelentkezni 45.000 Ft befizetésével 2024. április 12-ig lehet a plébániahivatalban.
Heti ünnepeink: kedden Szent József, a Boldogságos Szűz Mária jegyesének főünnepe, vasárnap Virágvasárnap, Urunk szenvedésének vasárnapja – Krisztus bevonulása Jeruzsálembe
Március 13-án szerdán a Missziós imaközösség találkozója elmarad, a Fatimai engesztelő imaóra 17 órakor kezdődik. Buzdítjuk a híveket a részvételre.
Március 15-én pénteken negyed hat órától a keresztúti ájtatosságot a Rózsafüzér Társulat tagjai vezetik majd.
Március 16-a szombatra egynapos nagyböjti zarándoklatot szerveztünk, az úticél Pápa és környéke. Néhány hely van még, jelentkezni szerdáig lehet a hozzájárulás befizetésével. Részletek a plakáton.
Március 17-én vasárnap a Szentföld javára gyűjtünk majd.
Ugyanezen a napon, 15 órakor kezdődik az Egyházmegye családos keresztútja Magyarlakon, vezeti Gyöngyös Balázs atya. Gyülekező a templomnál. Az útvonal babakocsival, kisgyerekekkel is jól járható. Szeretettel várnak mindenkit.
Nagyböjti jó cselekedetként a hátul kihelyezett kosárba a rászorulók javára tartós élelmiszert gyűjtünk. Köszönünk minden felajánlást.
Heti ünnepünk: szerdán Ferenc pápa megválasztásának 11. évfordulója
A katolikus iskolák javára összesen 167.195 Ft gyűlt össze, ebből Vasváron 83.150 Ft, amit továbbítottunk is. Adományaikat hálásan köszönjük.
Március 6-án szerdán este 7 órakor kezdődik a templomban a szokásos dicsőítés, ami online is követhető lesz. Buzdítjuk a híveket a részvételre.
Március 7-én csütörtökön folytatódnak a felnőtt hittanórák az esti szentmise után a templomban. Szeretettel várjuk az érdeklődőket.
Március 8-án pénteken negyed hat órától a keresztúti ájtatosságot a Szent József férfikör tagjai vezetik majd.
Ugyanezen a napon a szentmise előtt nem lesz szentségimádás, hanem a szentmise után kezdődik a gitáros szentségimádás, amire várjuk a leendő elsőáldozókat, a leendő bérmálkozókat és családjaikat is.
Március 9-10-én, a szombat esti és a vasárnap esti szentmisék keretében tartjuk nagyböjti lelkigyakorlatunkat. Vendégünk Dr. Kürnyek Róbert atya lesz Zalaegerszegről. Szentgyónásra a szentmisék előtt fél órával, illetve a szentmisék alatt lesz lehetőség. Szombat este gitáros lesz a szentmise.
Március 16-a szombatra egynapos nagyböjti zarándoklatot szerveztünk, az úti cél Pápa és környéke lesz. Jelentkezni a hozzájárulás befizetésével lehet a plébániahivatalban. Részletek a plakáton.
Nagyböjti jó cselekedetként a hátul kihelyezett kosárba a rászorulók javára tartós élelmiszert gyűjtünk. Köszönünk minden felajánlást.
Ifjúsági gyalogos zarándoklatra hívják egyházmegyénk 13-25 év közötti fiataljait a szentek – elsősorban Boldog Batthyány László és Boldog Brenner János – nyomában.
A zarándoklat időpontja: március 22-24. (péntek 13.30 – vasárnap 15.30)
A napi táv mindössze 16-18 km, így a gyalogláson túl érdekes programok várják a diákokat (találkozás Brenner József atyával, vetélkedő, játék, film, ima...). Egyszerű szállást és étkezést biztosítanak. Buzdítjuk a fiatalokat a részvételre!
Az Adoremus kiadvány a márciusi számtól 1470 Ft-ba kerül majd.
Heti ünnepeink: hétfőn Szent Kázmér emléknapja, csütörtökön Szent Perpétua és Felicitász vértanúk emléknapja, pénteken Istenes Szent János szerzetes emléknapja, szombaton Római Szent Franciska szerzetesnő emléknapja
Most hétvégén a Katolikus Iskolák javára gyűjtünk, köszönjük adományaikat.
Február 28-án szerdán délután fél 5-kor találkozik újra a Missziós imaközösség.
Március 1-jén elsőpénteken reggel 8 órakor szentségkitétel, majd egész napos szentségimádás lesz, 5 órakor szentségeltétel. Negyed 6-tól a leendő elsőáldozók vezetésével járhatjuk a keresztutat, a szentmise este 6 órakor kezdődik. Kérjük a kedves híveket, akik tudják egy-egy óráig őrizni az Oltáriszentséget, iratkozzanak fel hátul a táblán. Köszönjük.
Szentmise után titokcsere lesz a Rózsafüzér Társulat tagjainak.
Nagyböjti jócselekedetként a hátul kihelyezett kosárba a rászorulók javára tartós élelmiszert gyűjtünk. Köszönünk minden felajánlást.
Szeretettel hívják a 15 év feletti fiatalokat a szombathelyi Zárda templomba március 1-jén 18.00 órára Nagyböjti ifjúsági imaestre. Gyóntatás, szentmise (Kürnyek Róbert atya), zenés szentségimádás, és szerény agapé várja a résztvevőket.
Március 9-10-én, a szombat esti és a vasárnap esti szentmisék keretében tartjuk nagyböjti lelkigyakorlatunkat. Vendégünk Dr. Kürnyek Róbert atya lesz Zalaegerszegről. Szentgyónásra a szentmisék előtt fél órával, illetve a szentmisék alatt lesz lehetőség.
Március 16-a szombatra egynapos nagyböjti zarándoklatot szerveztünk, az úticél Pápa és környéke lesz. Jelentkezni a hozzájárulás befizetésével lehet a plébániahivatalban. Részletek a plakáton.
Ifjúsági gyalogos zarándoklatra hívják egyházmegyénk 13-25 év közötti fiataljait a szentek – elsősorban Boldog Batthyány László és Boldog Brenner János – nyomában.
A zarándoklat időpontja: március 22-24. (péntek 13.30 – vasárnap 15.30)
A napi táv mindössze 16-18 km, így a gyalogláson túl érdekes programok várják a diákokat (találkozás Brenner József atyával, vetélkedő, játék, film, ima...). Egyszerű szállást és étkezést biztosítanak. Buzdítjuk a fiatalokat a részvételre!
Az Adoremus kiadvány a márciusi számtól 1470 Ft-ba kerül majd.
A vasárnapi szentmisék végén a házaspárok megáldásával zárjuk a Házasság hetét.
A hétvégi szentmisék után lehetőség nyílik a hamvazkodásra is.
Február 19-én hétfőn este 7 órakor találkozik újra a Szent József férfikör.
Február 21-én szerdán este 7 órakor kezdődik a templomban a szokásos dicsőítés, ami online is követhető lesz. Buzdítjuk a híveket a részvételre.
Február 22-én csütörtökön az esti szentmise után felnőtt hittanórán vehetünk részt a templomban. Julio atya szeretettel várja az érdeklődőket.
Február 23-án pénteken negyed hat órától a Missziós imaközösség vezetésével járhatjuk a keresztutat.
Nagyböjti jócselekedetként a hátul kihelyezett kosárba a rászorulók javára tartós élelmiszert gyűjtünk. Köszönünk minden felajánlást.
Február 25-én vasárnap a katolikus iskolák javára gyűjtünk majd.
Március 16-a szombatra egynapos nagyböjti zarándoklatot szerveztünk, az úticél Pápa és környéke lesz. Jelentkezni a hozzájárulás befizetésével lehet a plébániahivatalban. Részletek a plakáton.
Ifjúsági gyalogos zarándoklatra hívják egyházmegyénk 13-25 év közötti fiataljait a szentek – elsősorban Boldog Batthyány László és Boldog Brenner János – nyomában. A zarándoklat időpontja: március 22-24. (péntek 13.30 – vasárnap 15.30) A napi táv mindössze 16-18 km, így a gyalogláson túl érdekes programok várják a diákokat (találkozás Brenner József atyával, vetélkedő, játék, film, ima…). Egyszerű szállást és étkezést biztosítanak. Buzdítjuk a fiatalokat a részvételre!
A Boldog Salkaházi Sára Technikum felvételt hirdet általános iskolásoknak a következő tanévre szociális és oktatási ágazaton. Bővebb felvilágosítás az iskola honlapján (bsst.martinus.hu).
A Brenner János Hittudományi Főiskola Szombathelyi Képzési Központja saját hatáskörben felvételt hirdet a 2024/2025-ös tanévre több szakra. További információ a Főiskola honlapján (https://bjhf.hu/).
Heti ünnepeink: csütörtökön Szent Péter apostol székfoglalásának ünnepe, szombaton Szent Mátyás apostol ünnepe