Október 21-én hétfőn koronagyűlést tartunk, ezért 9.30-kor lesz délelőtt a szentmise. Előtte 9 órától rózsafüzért imádkozunk.
27-én vasárnap 16 órakor az Erkel kórus ad koncertet templomunkban.
Október 27-én óraállítás lesz, így az esti szentmisék már este 6 órakor kezdődnek.
November 1-én Mindenszentek napján délután lesz az újonnan készült síremlékek megszentelése. Aki szeretne megszenteltetni a temetőben ilyen síremléket, kérjük, jelezze a sekrestyében vagy az irodában október 29-éig.
A Boldog Brenner János Gimnázium felvételt hirdet a nyolc évfolyamos gimnáziumába a 2020/2021-es tanévre. A képzésre várja a 4. osztályos diákok jelentkezését, akik kiemelt színvonalú képzésben szeretnének részt venni a felső tagozat kezdetétől egészen az érettségiig. Továbbra is lehetőség van a 8. évfolyamos diákok számára gimnáziumi képzésre való becsatlakozásra a kilencedik évfolyamon. Az intézményben felvételi tájékoztatót tartanak október 24-én 17 órai kezdettel.
A Kovász Családcsoport szeretettel várja plébániánk családjait, házaspárjait következő összejövetelére, mely október 25-én, pénteken este a mise után lesz a közösségi teremben. A csoport tagjai többek között közös beszélgetéssel, imával, játékokkal, filmnézéssel, kirándulással töltenek havonta egy délutánt, estét. Vidám, közvetlen hangulatú találkozások ezek, melyek mindig útravalót adnak a keresztény családi élethez. Bővebb információt ad Baranyainé Molnár Hajnalka a 30/501-9047 telefonszámon és Toldiné Veidinger Zanett a 30/579-6661 telefonszámon.
Az egyházmegyei családi lelkinapot november 23-án Lentiben tartják. A találkozó témája: az Oltáriszentség és a család. Jelentkezni az egyházmegye honlapján lehet.