római zarándoklat

Szerdán éjjel 1 órakor indultunk útnak buszunkkal. Reggel már a Páduai Szent Antal-bazilikában vettünk részt szentmisén. Megcsodálhattuk a román és gótikus építészeti stílusú remekművet, valamint az egyedi freskókat. Itt őrzik a város védőszentjének, Szent Antalnak ruháját és csontjainak maradványait.

Hosszú utazásunk célja a hét dombra épült város, a katolikus egyház központja, Róma volt. Itt ismerkedtünk meg Olaszországban élő idegenvezetőnkkel, Erzsikével, aki szívélyesen, kedvesen és szeretettel kalauzolt bennünk a következő három napban e csodás város ókori, középkori műemlékei, épületei között.

Első utunk a Szent Péter-bazilikába vezetett, amely Vatikán állam területén található. Róma négy legnagyobb bazilikája közül a leghíresebb. Messziről látható kupolája, amit Michelangelo tervezett. Az épület alatt található az első pápa, Szent Péter sírja. A 110 évig készült székesegyházban sok-sok csodás műemlék közül Michelangelo Piétája a leghíresebb. A bazilika kupolájából gyönyörű kilátás nyílik a városra, a Bernini által tervezett monumentális Szent Péter térre, valamint a Sixtus-kápolnára és a Vatikáni Múzeumra. Felmérhetetlen értékű az a sok műalkotás, keresztény örökség, melyet itt bemutatnak a látogatóknak.

Vasváriak RómábanAz ősi bazilikák közül jártunk még a Santa Maria Maggiore, a Lateráni Szent János és a Falakon Kívüli Szent Pál-bazilikában is. Mind egyedi stílusú, és az egyház történelmében hosszú évszázadok óta nagy megbecsülésnek örvend. Megcsodálhattuk a Tiberis, olaszul Tevere folyón épült ősi hidakat, a kivilágított Angyalvárat, a monumentális Viktor Emánuel-emlékművet, a tereket és szökőkutakat. Az esti fénynél misztikusnak tűntek az ókori Róma épületeinek maradványai, melynek területét másnap jártuk végig.

Idegenvezetőnk páratlan tudásával és tempójával szinte minden fontosabb ókori emlékművet megismerhettünk. Természetesen a legfontosabbakhoz, a Forum Romanumhoz és a Colosseumhoz vezetett első utunk. Előbbi volt az ókori Római Birodalom politikai és kereskedelmi központja. Megilletődve lépkedtünk az évezredek által megkoptatott köveken, amelyek egykor a világ közepét jelentették.



Vendégül láttak minket a verbiták római központjában is, és minden nap szentmisét hallgattunk valamelyik templom kápolnájában vagy altemplomában. Buzgón imádkoztunk és énekeltünk az ősi falak között. Közben szintre észrevétlenül egy nagyon jól összetartó, hívő közösség kovácsolódott belőlünk. Szinte fájdalommal hagytuk el Rómát, amely oly sok szép emléket, felejthetetlen élményt nyújtott nekünk.

Hatnapos utunk ezután a szentek földjére, Itália Umbria nevű tartományába vezetett. Casciában Szent Rita templomába és a szent sírjához látogattunk, majd Assisibe, Szent Ferenc városába, és az itt található ősi templomokba tértünk be. Meghatott minket a ferencesek éneke, buzgó lelkisége és elmélyült imádsága.

Buszos zarándoklatunk résztvevői egész életre szóló élményekkel térhettek haza. Köszönjük Loyd atyának és segítőinek, hogy megismertették velünk az egyház kétezer éves történelmének fontos helyszíneit!

Palkó Istvánné