Hírek 2016
Július 13-án szerdán tartjuk Fatimai engesztelésünket, ezért este 6 órától rózsafüzért imádkozunk, fél 7-től szentségimádás lesz, 7 órakor szentmise majd ájtatosságot tartunk.

Június 4-én második alkalommal került megrendezésre a Juniális. A programra a nap folyamán több, mint 100 fő érkezett.
Ezt a napot idén sem rontotta el az időjárás. A programra már reggel 7-től kezdve készülődtek a szervezők, hogy a gyerekek és a felnőttek is jól érezhessék magukat. 9 órától palacsinta sütés és kézműves foglalkozás várta az érdeklődőket. A Juniálist 10 órakor Marsel atya nyitotta meg, invitálva mindenkit egy-két dal éneklésére, majd a főszerep a gyerekeké lett. Csapatban versenyeztek egymással, melyet a SZKIfi tagjai (Piri Melinda és Katona Kitti) szerveztek és vezettek le. A délután folyamán különféle csoportok és együttesek léptek színpadra (Őszirózsa népdalkör, Kármentő együttes, az általános iskola 3. osztályos hittanosai Keresztiné Lennert Gabriella felkészítésével, a zeneiskola növendékei és a Vokálpatrióták Gitárklub). Felnőttek se maradtak ki a játékból, számukra Iván Heni egy Vasvárról szóló kvízt állított össze. Az idei Juniális Loyd atya záró áldásával ért véget.
Köszönjük mindazoknak, akik bármilyen formában segítettek a nap lebonyolításában, különösen a Horgász Egyesületnek a finom ebédet és Márffy Dezsőnek a hangosítást.
(Katona Kitti)
Laki László fotógalériája a vasvar.hu-n tekinthető meg.
A szentélyben és az oltároknál elkészült a szőnyeg. Köszönjük a kedves hívek támogatását. Isten fizessen meg minden jószívű adományt!
Július 6-án szerdán este a szentmise után tartja imaóráját a missziós imacsoport a közösségi teremben. Július 13-án elmarad az imaóra a Fatimai engesztelés miatt.
Július 1-e elsőpéntek. Este 6 órától rózsafüzért imádkozunk, fél 7-től szentségimádás, 7 órakor szentmise, majd titokcsere lesz.
2016. július 9-én és 10-én kerül megrendezésre Szombathelyen az Országos Szent Márton Találkozó. Buszt nem indítunk a kevés számú érdeklődő miatt.
A szentélyben és az oltároknál a szőnyeg elkészült. Köszönjük a kedves hívek támogatását. Isten fizessen meg minden jószívű adományt.
Június 25-én szombaton délelőtt 10 órától az elsőáldozásra készülő gyermekeknek és szüleiknek lesz próba és gyóntatás a templomban.
Június 25-én délelőtt 10 órakor kezdődik Szombathelyen a Székesegyházban a Jubiláns házaspárok találkozója.
Június 26-án vasárnap a délelőtt 10 órakor kezdődő szentmisén részesülnek első szentáldozásban a 4. évfolyamos gyermekek.
2016. július 9 és 10-én kerül megrendezésre Szombathelyen az Országos Szent Márton Találkozó. A nyitó szentmise július 9-én délelőtt fél 11 órakor kezdődik az emlékműnél. Erre a napra buszt indítunk, jelentkezni június 26-áig lehet a hivatalban vagy a sekrestyében.
Június 14-én kedden tartjuk Fatimai engesztelésünket, ezért este 6 órától rózsafüzért imádkozunk, fél 7-től szentségimádás lesz, 7 órakor szentmise majd ájtatosságot tartunk.
Június 18-án szombaton este 7 órakor tartjuk tanévzáró gitáros szentmisénket, melyre szeretettel hívjuk és várjuk a kedves gyermekeket, szülőket és tanárokat.
Június 18-án szombaton délelőtt 10 órakor Szombathelyen a Székesegyházban Dr. Veres András megyéspüspök pappá szenteli Takács Andrást, és diakónussá szenteli Kaszás Csaba Richárdot.
Június 19-én vasárnap, bérmálás lesz templomunkban, ezért a délelőtti szentmise 10 órakor kezdődik.
Június 25-én szombaton délelőtt 10 órától az elsőáldozásra készülő gyermekeknek és szüleiknek lesz próba és gyóntatás a templomban.
Június 25-én délelőtt 10 órakor kezdődik Szombathelyen a Székesegyházban a Jubiláns házaspárok találkozója.
Június 26-án vasárnap a délelőtt 10 órakor kezdődő szentmisén részesülnek első szentáldozásukba a 4. évfolyamos gyermekek.
2016. július 9 és 10.-én kerül megrendezésre Szombathelyen az Országos Szent Márton Találkozó. A nyitó szentmise július 9-én délelőtt fél 11 órakor kezdődik az emlékműnél. Erre a napra buszt indítunk, jelentkezni június 26-áig lehet a hivatalban vagy a sekrestyében.