Március 4-én, elsőpénteken a titokcsere a következőképpen változik: negyed 6-kor keresztút majd a 18 órai  szentmise előtt lesz a titokcsere, mert este 18 órától - másnap este 18 óráig 24 órás szentségimádás lesz templomunkban. Program:  március 4-én este 18 óra szentmise, utána szentségkitétel és közös szentségimádás. Utána az oltáriszentséggel átvonulunk a közösségi házba  ahol másnap reggel fél 6 óráig közös szentségimádás lesz. A részletes éjszakai program a hirdetőtáblán olvasható.

Március 5-én szombaton reggel fél hattól egyéni szentségi áldásra lesz lehetőség, majd közösen vonulunk vissza a templomba ahol reggel 6 órakor orgonás szentmise lesz. 7 órától este 17 óráig egyéni csendes szentségimádásra kerül sor a vállalt beosztás szerint, mely a hirdetőtáblán olvasható. Kérjük, hogy aki még nem iratkozott fel és tudna 1-1 órát vállalni tegye meg. Este 17 órától közös szentségimádás lesz, szentségeltétellel. 18 órakor szentmise .

Elsőpéntek helyett március 11-én pénteken lesz a betegek gyóntatása a házaknál. Aki tud olyan betegről, hogy szeretné Húsvétra elvégezni a szentgyónását, de nem tud eljönni, kérjük, jelezze március 9-éig a hivatalban.

Március 12-13-án lelkigyakorlat lesz templomunkban. A lelkigyakorlatot Madassery Benvin Sebastian, a Pápai Missziós Művek Igazgatója tartja. A húsvéti szentgyónás elvégzésére 12-én szombaton este fél 6 órától, vasárnap pedig reggel 9 órától és este fél 6-tól a szentmisék végéig van lehetőség. Kérjük a kedves híveket, hogy ezen a hétvégén használják ki a lehetőséget, mert később már nem biztos, hogy lesz rá alkalmuk.

A Rózsafüzér Társulat autóbuszos–gyalogos zarándoklatot szervez a kemestaródfai Miród forráshoz 2016. március 15-én kedden. A gyalogos táv 5km, de aki nem tudja vállalni, ezt is autóbusszal teheti meg. Részvételi díj 1000Ft, melyet a jelentkezéskor legyenek szívesek befizetni a sekrestyében vagy a hivatalban. Jelentkezési határidő március 13. (vasárnap). Részletes program a hirdetőtáblán olvasható. Sok szeretettel várunk mindenkit.

Április 7-10-éig Missziós hétvége lesz a plébániánkon. Ez alkalomból verbita atyák, kispapok, nővérek érkeznek hozzánk. Kérjük a kedves híveket, hogy aki erre a 3 napra szállást tud biztosítani az ide érkező nővéreknek, atyáknak és kispapoknak jelezze a sekrestyében vagy a plébánián.

Az idei Egyházmegyei Zarándoklat április 30-án szombaton lesz Celldömölkön. Autóbuszt indítunk. Zarándokcsomag ára: 800 Ft. Jelentkezni a sekrestyében vagy a hivatalban lehet.

Az Irgalmasság éve keretében zarándoklatot szervezünk 2016. szeptember 21-25-ig Lengyelországba, melynek költsége 50.000Ft. Jelentkezni július 31-éig a sekrestyében vagy a hivatalban lehet. További információ a hirdetőtáblán olvasható.

Kérjük a kedves híveket hogy adóbevallásuk elkészítésénél adójuk 1%-át a Magyar Katolikus Egyház javára (technikai száma: 0011), a másik 1%-át pedig Egyházmegyénk valamelyik intézményének vagy alapítványának a javára ajánlják fel. A felajánlásokat előre is köszönjük.

A Mária Út Közép-Európa zarándokútja, a Kárpát-medence Mária-kegyhelyeit köti össze. A búcsújárók és zarándokok közösségének tagjait kérik, aki szeretné, hogy a közép-európai Mária-kultusz búcsújáró és zarándok hagyománya a Szellemi Kulturális Örökség részévé váljon az a templomban, az asztalon elhelyezett kis lapon nyilvánítsa ki véleményét és az erre a célra szánt dobozba tegye bele! Köszönjük.