Júniusban a folyamatos szentségimádás 17-én kedden este 6 órától 18-án szerdán este 6 óráig tart templomunkban. Csatlakozzunk az őrzőkhöz!
Június 21-én szombaton családi napot tartunk a templomban és a templomkertben. A program délelőtt 10 és délután 4 óra között zajlik. Szeretettel várunk mindenkit a családjával együtt. Szívesen fogadjuk a sütemény-felajánlásokat is.
Ugyanezen a napon az esti, gitáros szentmisében tartjuk a Te Deumot, a tanév végi hálaadásunkat.
Június 22-én vasárnap Úrnapja főünnepén körmenet indul a szokásos rend szerint. Szeretettel várjuk az elsőáldozókat és a gyerekeket virágszirom-hintésre. Kérjük, hogy kis kosárban virágszirmot hozzanak magukkal. Köszönjük szépen.
„Teljes búcsút nyerhet az a hívő, aki templomon belül vagy azon kívül végzett szentséges körmeneten, elsősorban az úrnapi körmeneten áhítattal részt vesz.”
Július 6-7-én lesz a plébánia nyári zarándoklata, az úticél Győr és Budapest. Hozzájárulás 42.000 Ft, ami tartalmazza az útiköltséget, a szállást, három étkezést, a belépőjegyek árát és az utasbiztosítást. Jelentkezni az összeg befizetésével a plébániahivatalban lehet.
Július 14-18. között rendezzük meg az idei, plébániai napközis hittantáborunkat. Hozzájárulás 20.000 Ft. Jelentkezni az összeg befizetésével július 1-jéig lehet a plébániahivatalban.
A Nagyboldogasszony búcsúnkat idén augusztus 9-10-én, a Mária neve napi búcsúnkat pedig szeptember 13-14-én tartjuk. Részletek a plakáton.
Heti ünnepeink: csütörtökön Szent Romuald apát emléknapja, szombaton Gonzága Szent Alajos szerzetes emléknapja, vasárnap Úrnapja, Krisztus Szent Teste és Vére főünnepe
Heti hirdetések
