A hit útja zarándoklathoz kapcsolódó zarándokfüzetek (felnőtt- és gyerekváltozatban is) 200 Ft-ért megvásárolhatók a plébániahivatalban vagy a sekrestyében. Biztatjuk a híveket, kapcsolódjanak be a zarándoklatba!

Április 2-án szerdán este 7 órakor kezdődik a szokásos dicsőítés, ami online lesz követhető. Buzdítjuk a híveket a részvételre.

Áprilisban csütörtökönként az esti szentmise előtt, ½ 7-től lesz a felnőtt hittanóra a sekrestyében.

Április 4-én elsőpénteken reggel 8 órakor szentségkitétel, majd egész napos szentségimádás lesz, 6 órakor szentségeltétel. ¼ 7-től a Szent József férfikör vezetésével járhatjuk a keresztutat, a szentmise este 7 órakor kezdődik. Kérjük a kedves híveket, akik tudják egy-egy óráig őrizni az Oltáriszentséget, iratkozzanak fel hátul a táblán. Köszönjük.
Szentmise után titokcsere lesz a Rózsafüzér Társulat tagjainak.
Este 8 órakor pedig bemutatkozó beszélgetés során ismerkedhetünk meg Márk testvérrel a Plébánia közösségi termében.

Április 5-én szombaton délelőtt 10 órakor kezdődik az elsőáldozók felkészítése a közösségi teremben. Szeretettel várjuk őket!

Április 6-án vasárnap a Szentföld javára gyűjtünk majd.

Ugyanezen a napon, délután 4 órakor kezdődik az Egyházmegye családos keresztútja Szentpéterfán, vezeti Gyöngyös Balázs atya. Gyülekező az első stációnál, parkolás a templomnál. Az útvonal babakocsival, kisgyerekekkel is jól járható. Szeretettel várnak mindenkit.

Ha ismernek olyan idős betegeket, akik nem tudnak szentmisére járni, de szeretnének húsvétra gyónni és áldozni, akkor jelezzék Julio atyának, hogy fel tudja keresni őket.

Nagyböjti jócselekedetünk legyen az is, hogy a rászorulók javára tartós élelmiszert ajánlunk fel. Az adományokat tegyük a hátul kihelyezett kosarakba. Köszönjük szépen.