A katolikus iskolák javára összesen 143.010 Ft gyűlt össze, ebből Vasváron 90.200 Ft, amit továbbítottunk is. Adományaikat hálásan köszönjük.

Március 5-e hamvazószerdával kezdődik a nagyböjti idő. Ezen a napon tartsunk szigorú böjtöt! Hamvazkodásra szentmise végén, illetve a hétvégi szentmisék után lesz lehetőség. Nagyböjtben minden pénteken keresztutat járunk majd.

Teljes búcsút nyerhet az a hívő, aki nagyböjti pénteken szentáldozás után a feszület előtt áhítattal elimádkozza az „Íme, jóságos édes Jézusom” imádságot.

Nagyböjti jócselekedetünk legyen az is, hogy a rászorulók javára tartós élelmiszert ajánlunk fel. Az adományokat tegyük a hátul kihelyezett kosarakba. Köszönjük szépen.

Március 5-én szerdán este 7 órakor kezdődik a templomban a szokásos dicsőítés, ami online is követhető lesz. Buzdítjuk a híveket a részvételre.

Márciusban csütörtökönként az esti szentmise után lesz a felnőtt hittanóra a sekrestyében.

Március 7-én elsőpénteken reggel 8 órakor szentségkitétel, majd egész napos szentségimádás lesz, 5 órakor szentségeltétel. ¼ 6-tól a Rózsafüzér Társulat tagjainak vezetésével járhatjuk a keresztutat, a szentmise este 6 órakor kezdődik. Kérjük a kedves híveket, akik tudják egy-egy óráig őrizni az Oltáriszentséget, iratkozzanak fel hátul a táblán. Köszönjük.
Szentmise után titokcsere lesz a Rózsafüzér Társulat tagjainak.

Ezen a napon a plébániahivatal zárva tart, temetéssel kapcsolatban Julio atya hívható.

Március 8-án szombaton délelőtt 10 órától folytatódik a bérmálási felkészítés a közösségi teremben. Szeretettel várjuk a fiatalokat!

Aznap az esti szentmise gitáros lesz.

Március 29-e szombaton az egynapos nagyböjti utunkon csatlakozunk a Verbita Jubileumi Zarándoklathoz Bodajkon, délután pedig Veszprémben nézzük meg a felújított főszékesegyházat és a Biró-Giczy Házat, ahol Bódi Mária Magdolnáról is szerezhetünk tudást. Jelentkezni a hozzájárulás befizetésével lehet a plébániahivatalban, ami ebéd nélkül 10.500 Ft, ebéddel 13.500 Ft. Részletek a plakáton.

Heti ünnepünk: szerdán Hamvazószerda – szigorú böjt!