Köszönjük segítőink gyermekkarácsonyért végzett szolgálatát, a felajánlásokat, a süteményeket. Isten fizesse meg!
Köszönjük szépen a hívek adományait is, amelyeket kioszthattunk a rászorulóknak. Köszönjük az erdészetnek a fenyőfákat és köszönjük mindazok munkáját és támogatását, akik a karácsonyi előkészületekben és a díszítésben segítségünkre voltak.
December 24-én kedden délután 4 órakor kezdődik templomunkban a pásztorjáték, szeretettel várunk mindenkit. Ezen a napon szentmise éjfélkor lesz Vasváron.
December 25-én szerdán lesz Urunk születésének főünnepe, ami parancsolt ünnep. A szentmiséket vasárnapi rendben mondjuk.
December 26-án csütörtökön szintén a vasárnapi miserend érvényes.
December 27-én pénteken a boráldás az este 6 órai szentmisében lesz. Aki szeretné az általa készített vagy hozott bort megszenteltetni, az a szentmise előtt tegye a Domonkos oltárra. A szentmise után a megszentelt borokat ki-ki hazaviheti, de meg is kínálhatják egymást.
December 30-án hétfőn a szentmise este 6 órakor kezdődik. Ennek keretében emlékezünk plébániánk elhunytjaira. A hozzátartozók hozhatnak fényképet családtagjukról, ezt a szentmise előtt elhelyezhetik akár a Domonkos oltáron, akár a Mária oltáron.
December 31-én kedden este 6 órakor kezdődik az év végi hálaadó szentmisénk.
Heti ünnepeink: szerdán Urunk születése, Karácsony főünnepe – ez parancsolt ünnep!, csütörtökön Szent István, első vértanú ünnepe, pénteken Szent János apostol és evangélista ünnepe, szombaton Aprószentek, vértanúk ünnepe, vasárnap a Szent Család: Jézus, Mária és József ünnepe. Január 1-jén szerdán Szűz Mária Isten Anyja (Újév) főünnepe – ez parancsolt ünnep!, egyúttal a Béke világnapja
Heti hirdetések
