November 22-én kedden egész napos szentségimádást tartunk a szokásos rendben. Kérjük a kedves híveket, akik tudják egy-egy óráig őrizni az Oltáriszentséget, iratkozzanak fel hátul a táblán. Köszönjük.
November 23-án szerdán 18 órakor lesz a Missziós imaközösség soron következő találkozója a Plébánia közösségi termében.
November 26-án szombaton 9-16 óra között rendezik meg Szombathelyen az Egyházmegyei Családi Lelkinapot a Brenner Iskolában, amelyre szeretettel hívják egyházmegyénk családjait. Előzetes regisztráció szükséges.
November 27-én vasárnap advent 1. vasárnapja.
Adventben is nyílik lehetőség a jótéteményre, kosarakat helyezünk el hátul az adományoknak. Elsősorban tartós élelmiszerre van szüksége a város rászoruló családjainak. Hálásan köszönjük.
Kis kosarat helyezünk el még jobb oldalon, a Mária oltárnál is. Ebbe tehetjük be imaszándékainkat, kéréseinket. Ezeket a mindennapos szentségimádás idején fogjuk közösen az Úr elé vinni.
A 2023-as évi szentmiseszándékok íratására decembertől van lehetőség a plébániahivatalban.
December 9-10-én péntek-szombaton tartjuk a plébániai lelkigyakorlatunkat Vasváron.
Heti ünnepeink: hétfőn a Boldogságos Szűz Mária bemutatása a templomban emléknapja, kedden Szent Cecília szűz és vértanú emléknapja, csütörtökön Dung-Lac Szent András áldozópap és társai, vietnámi vértanúk emléknapja
Heti hirdetések
