Az elsőáldozásra készülő gyerekeknek tábort szervezünk július 21-23-ig. Szeretnénk a kedves hívek segítségét kérni, hogy meg tudjuk valósítani. Hátul helyeztünk el egy dobozt, szeretettel fogadjuk adományaikat, ezenkívül szárazsüteményt, szörpöt is szívesen fogadunk. Hálásan köszönünk minden segítséget. A gyerekek szüleinek küldünk ki egy nyilatkozatot, amit kitöltve legkésőbb július 12-ig legyenek szívesek a plébániára visszajuttatni! Köszönjük.
Fatimai engesztelésünket július 13-án, hétfőn este 18 órakor tartjuk, így a szentmise este 19 órakor kezdődik.
Missziós imacsoportunk találkozója július 8-án lesz a plébánia közösségi termében.
Ferenc pápa rendelkezése értelmében a Szent Péter és Szent Pál apostolok ünnepéhez kötődő péterfillérek gyűjtése a 2020. október 4-ei hétvégén lesz megtartva, a megszokott időpont helyett.
Július 12-én, vasárnap újra indul a „Városnéző séták” programsorozat, délután 3 órától a kolostor és a múzeum különleges helységeit lehet megnézni. Részletek a hirdetőtáblán olvashatók.
Heti hirdetések