Szent Kereszt felmagasztalása plébánia Vasvár

Vasvár, Bartók Béla u. 3.

 

Plébánia: 94/370-142

Plébános: Tengan Sebastian SVD – 30/221-6525

Káplán: Fernandes Loyd SVD – 30/995-5057

 

 

Plébánia hírei

Az imaapostolság szándékai 2017. február hónapra

Egyetemes: Azokért, akik megpróbáltatások között élnek, főként a szegényekért, a menekültekért, a kitaszítottakért, hogy befogadásra és támaszra találjanak közösségeinkben.

A korai kereszténység gyöngyszemei

A korai kereszténység gyöngyszemei Grúzia és Örményország címmel Drimmer Laci és Kati tart vetítettképes élménybeszámolót a Nagy Gáspár Kulturális Központban 2017. március 3-án 19 órakor.

A plébánia ovisainak, iskolásainak közös karácsonyvárója

Az idén már harmadszor várhatták együtt a karácsonyt a plébánia ovisai és általános iskolásai. Vasvárról és a fíliákról mintegy száz gyermek jött el szüleivel a kulturális központba, hogy kortársaik társaságában, közösségben ünnepeljenek. A program elején bemutatkoztak Marsel atya segítői, verbita atyák és kispapok (erős indonéz többséggel) és közös imával vette kezdetét a vidám délután.

Sok-sok dal csendült fel, magyarul és idegen nyelveken is, mutogatva vagy eltáncolva, kispapokkal és a SzKIFI tagjaival. Julius mesélt és képeket vetített arról, hogy hogyan várják a karácsonyt a gyerekek Indonéziában.



Volt ügyességi verseny: galacsin-csata és kvízjáték. A szünetben a plébánia híveinek jószívű felajánlásából finom uzsonna: tea és sok-sok sütemény várta a gyerekeket. Bár a beavatottak nagyon készültek rá, a meglepetéshez volt egy-két szava a technika ördögének is: Loyd atya és Seba atya a gépeik előtt várták, hogy beszélgethessenek a vasvári gyerekekkel, de végül a hangszóró nem működött, és csak integetni tudtunk egymásnak. Így nem tudhattuk meg, hogy ki volt az indiai bácsi Loyd atya mögött, hogy hogyan készülnek Indiában a karácsonyra, vagy hogy Seba atya megszerette-e az olasz fagyit tavaly óta.

A közös ünneplés végén minden gyerek személyre szóló ajándékot kapott: a rendszeresen misére járók és ministrálók külön jutalomban is részesültek, majd közös imával zártuk a programot.

Iván Henrietta

(Vasvári Újság – 2017. január 4.)

Mentés

Keresés az oldalon

Ajánló

 

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Facebook

Linkajánló

Magyar Katolikus Egyház

Isteni Ige Társasága

Szent Imre Missziósház és Verbita Központ

 

Magyar Kurír

Nagy Gáspár Kulturális Központ

 

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés